Bejelentkezés

Login to your account

Username *
Password *
Remember Me

Nincs annyi szabadnapod? Nem akarsz rááldozni olyan sokat? Unalmasnak indul a nyár? Ha idén nem fér bele a nyaralás, akkor sem kell elkeseredni, 5 tipp amivel elütheted a nyarat és még jól is érzed magad közben.

A nyári élmények azok, amelyek egész évben tartják bennünk a lelket, és motiválnak az év további hónapjaiban a következő nyárig. Mondja ezt egy nyárimádó, aki 30 fok alatt fázik és egész évben csak a nyarat várja. Talán köze lehet ahhoz is, hogy nyáron történtek velem a legjobb dolgok és a szülinapom is júliusban van. Összegyűjtöttem azokat az élményeimet, amik a legnagyobb hatással voltak rám és készítettem belőle egy tízes listát, amitől a te nyarad is felejthetetlen lesz.

A történet ott kezdődik, hogy az esküvőnkre ajándékba kaptunk egy Feldoboxot a tesóméktól, és kb a fele programra elmentünk volna, ami benne volt. Végül a Dunai hajókázást választottuk, mert tavaly elhatároztuk a férjemmel, hogy amíg Magyarországon vagyunk, addig bejárjuk azokat a turistás helyeket, ahol még nem voltunk. Aztán a többi program el is lett kicsit felejtve, de jött a karácsony és ki kellett találni valami ajándékot a férjemnek.

Tegnap olyan szerencsések voltunk, hogy betekintést nyerhettünk a Zwack családi vállalkozás életébe, méghozzá a Quatar Airways Budapesti képviselete jóvoltából. Egy vacsorával egybekötött múzeumlátogatásra voltunk hivatalosak, ami igen jól sikerült. Tavaly megfogadtuk a férjemmel, hogy amíg itthon vagyunk, bejárjuk Budapest turistás helyeit és ez a program pont beleillett a terveinkbe. Habár magunktól lehet, hogy soha nem mentünk volna el, mert mi és az alkohol nem vagyunk jó barátok. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, sok mindent megtudhattunk a családi vállalkozás kezdeteiről, működéséről, a pincéről és az Unikumról.

Mikor megnyílt a Zoska, már akkor elhatároztam, hogy nekem oda be kell mennem, méghozzá azért, mert félig egy volt csoporttársamé a hely. Végrevégre fél év után sikerült is eljutnom! A kávézó tökéletes helyen van a belvárosban a Ferenczy István utcában a sarkon, még éppen azon a részen, ahol le is tudsz parkolni (bár én nem bíztam a véletlenre és a Pollack mélygarázsban hagytam a kocsit).

Nyáron mindig a kiülős helyeket keresem, imádok ilyenkor sütkérezni a napon vagy a félárnyékban. Nálam a fő szempont, hogy jó legyen a kilátás, legyen friss  a limonádé és kényelmesek legyenek a székek. :) Összeválogattam 10 teraszos-kiülős helyet Budapesten, válogassatok kedvetekre és ajánljátok ti is a kedvenceiteket!

Save

Save

Save

Save

Kiemelt Videó