Bejelentkezés

Login to your account

Username *
Password *
Remember Me
Hollywood 2011 Hollywood 2011 Your World © Minden jog fenntartva

Amikor először találkoztam az elemi irigységgel 2. rész

Még mindig az előzményeket taglalom, úgy érzem ez fontos a későbbiekhez. Andrea egyik kérdése az volt, hogy milyen személyiségnek kell lenni, hogy elindulj, ebből a sorozatból valamennyire kirajzolódik az enyém. Nem volt rózsaszín álom, nem lengettek zászlókat nagy tömegek előttem, egy ember mondta meg a tutit, később elárulom azt is, hogy ki!

Ott hagytam abba a történetet, hogy elvégeztem a főiskolát, amit imádtam, emellett megcsináltam egy lakberendező okj-t, amit két csoporttársam is elvégzett. Igazából fogalmam sem volt, hogy mihez akarok kezdeni a suli után, ezért jól jött az ötlet, hogy valamit ezzel lehetne kezdeni.

Az okj nem volt nehéz, rajzolni tudtam, fantáziám van, viszont egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nincs meg bennem az a vágy, hogy én másoknak bútorokat szedegessek össze és „mestereket” irányítsak. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy nem volt meg bennem a kellő tudás egy jó minőségű 3D-s programhoz, és nem akartam erre több százezret/milliót költeni. Ezért elkezdtem inkább blogolni a lakberendezésről. Mindig is vonzódtam a szép dolgokhoz, tárgyakhoz, enteriőrökhöz, újdonságokhoz és ez ki is elégítette ezt a vágyamat.
(Azóta rájöttem, hogy az a tervező lesz sikeres, akinek megvan a stílusa és csak olyan munkákat vállal el, ami számára is kedves és persze kell hozzá egy magas szintű 3D-s szoftver ismerete)

Természetesen ebből nem tudtam eltartani magamat, úgyhogy keresni kellett mellé egy rendes munkát is. Már annyira el voltam keseredve, hogy mindenre beadtam a jelentkezésemet. Végül egy bevásárlóközpont boltjának prémium nőiruha osztályán találtam magam. Életem első komoly munkája, leszámítva a suli alatti áruházi hostesskedést. Rendes szerződés, főnökök, hr és persze kollégák.

A munkát nagyon szerettem, kaptunk egyenruhát, fix + jutalékos rendszerben dolgoztunk, nagyon jók voltak az eredményeim, szerettem a vásárlóknak segíteni és elbeszélgetni velük, amikor egyszer csak szabadságot kértem, mert a pasimmal/élettársammal/szerelmemmel (aki azóta a férjem) elmentünk nyaralni Amerikába két hétre.

Na, itt beütött a krach. A legtöbb munkatársam nem tudta feldolgozni, hogy nekem van a meló mellett életem is, és két hétig Amerikában voltam. Olyan dolgokat hallottam magamról vissza, hogy én egy eltartott vagyok, holott velük együtt robotoltam végig a 8 órákat az áruházban. És egyébként is „nem zavar, hogy mindenki utál?” Erre én közöltem, hogy nem. Ami nem volt igaz, mert nagyon zavart, hogy a közvetlen kollégáim konkrétan nem szóltak hozzám. Minden munkás reggelen úgy keltem ki az ágyból, hogy nem akarok ma bemenni. A WC szüneteinket is mérték és hát a „barátságos” légkör is hagyott némi kívánnivalót maga után. Fél év után felmondtam. Nem bírtam tovább elviselni ezt az utálatot és irigységet. Inkább voltam munkanélküli, mint abban a lehúzós környezetben.

Hogy mire volt jó ez a sztori? Letörte a naivitásomat, hogy minden ember jó. Rájöttem, hogy váltani mégpedig tudni kell, egyetlen szaros munka sem éri meg, hogy tönkremenjek benne. Ugyanakkor ez a történet, el is szigetelt, nehezebben osztok meg dolgokat másokkal, főleg a jókat, mert tartok az irigységtől. Sajnos nagyon sokan előbb foglalkoznak más dolgaival, mint a sajátjukkal. Nem tudnak mások boldogságának örülni és ez baj, nagyon nagy baj! Holott én ugyanaz az ember maradtam, neki attól nem lett se jobb se rosszabb, hogy én külföldön nyaraltam.

Ezután nagyon összeomlottam. Semmi létező munkát nem találtam megfelelőnek és nem tudtam, mit akarok csinálni. Annyira rosszul éreztem magam, hogy anyukám konkrétan azt hitte depressziós vagyok. Ekkor elvégeztem egy webszerkesztő, alap photoshop, joomla és alap PHP képzést, ami feltöltött új energiákkal. Ismét beadtam minden szarra a jelentkezésemet, de sehová sem vettek fel, míg jött egy lehetőség a DHL Supply Chain-nél, amivel éltem is. Itt végre megtaláltam az ideális munkatársakat. Nem volt irigység, nem volt kibeszélés, legalábbis én nem tapasztaltam és szerettem ott lenni, csak hát a munka…az a napi 8 óra számítógép előtt zajlott, többségében CTRL+c CTRL+v műveletekkel. Nehezen viseltem az egyhangúságot, és munka után, hétvégén a blogolásba menekültem.

Ekkor találkoztam egy régi nagyon jó barátnőmmel, aki elmesélte, hogy ő úgy él, mint az Igenember. Ismeritek azt a filmet? Ha nem, érdemes megnézni, már csak az ötlet miatt is.  A dolog lényege az, hogy minden szembe jövő lehetőséget megragad, él vele, igent mond és ezáltal kitárul a világ előtte. Több se kellett, nagyon inspirált, amit mondott, elhatároztam, hogy ezt ki kell próbálnom. Így jött szembe a lehetőség pár blogos együttműködésre is, aminek nagyon örültem. (Dekooder, Polifarbe) Mindig, amikor éreztem, hogy valamitől félek, akkor magamban mondtam, hogy „oké, de úgyis igent fogok mondatni, nincs más lehetőség”. És a végén tök jó dolgok sültek ki belőle.

Aztán 3 évvel ezelőtt kiderült, hogy elköltözünk a férjemmel (akkor még vőlegényemmel) Dél-Afrikába és felmondtam a biztos állásomat.
Folyt köv. azzal, mi lett ezután, hogyan jött az ötlet az induláshoz.

Judit

Gubacsi Judit

Kedves Látogató,
köszönöm, hogy itt vagy, ha bármilyen kérdésed van emailben felteheted!
info@yourworld.hu vagy info@yourdecor.hu

 

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Save

Save

Save

Save

Kiemelt Videó